Az ünnepek a legjobb ital-szezon. Akár kedvelt méreg a forralt bor, a tojássárgája, vagy egy homályos kézműves sör, az alkohol a pártok költségvetésének hatalmas részét képviselheti az év bármely szakában. Vegyünk egy pillanatot, és értékeljük a számlát, amikor a pénztár számlálóján állsz - kiderül, hogy mindannyian kevesebbet fizetünk a folyadékért, mint amennyire kellene lennünk.
A Journal of Alcohol and Drugs című folyóiratban megjelent új kutatás megállapította, hogy az alkoholra kivetett állami adók nem tartottak lépést az inflációval. A következtetés alapjául szolgáló tények kicsit összecsukottak, de alapvetően a sörfőzdék és a lepárlóüzemek jövedéki adót fizetnek, amikor terméküket gyártják. Ez az adó egységnyi térfogatra vetített fix költségen alapul, tekintet nélkül a nyersanyagok költségére vagy a termék árpontjára. További bonyolult kérdések az, hogy az adóköteles egység a hordó, amely még nem egységes a különböző sörfajtákban, sokkal kevésbé az italok általában.
Végül, mivel a legtöbb állam az 1990-es évek eleje óta nem frissítette az alkoholra vonatkozó adórendszerét, a gyártók 30% -kal alulfizetnek a sör, 27% a bor és 32% a szeszes italok esetében. Ezek az adók már beépülnek a vásárló által fizetett költségekbe, és ez még nem számít olyan rutinértékesítésnek, amelyet a bárok gyártanak, ami láthatatlanná teszi őket a legtöbb itatónak. A szerkesztőségi kutatók azonban azt sugallják, hogy a gyártókra kivetett jövedéki adó növelése „növelheti az állami bevételeket, csökkentheti a túlzott fogyasztás következményeit, és csökkentheti az egészségügyi szolgáltatások szükségességét”, egy sajtóközlemény szerint.
Vannak precedensek, de ez nem népszerű: Az Egyesült Államokban a városokban számos úgynevezett „szódavíz” csökkentette a cukros ital fogyasztást, de a boldogtalan ivók és dühös szakszervezetek hangja. Az alkoholfogyasztás megújításával járó közegészségügyi előnyök óriási lehet. Egy másik történet az, hogy az államok egy esélyt kapnak-e az ital költségének növelésére.